Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A humor segítségével éli meg mindennapjait a vak fiatalember

2018.01.06
A születésétől fogva százszázalékosan látássérült Herbert Attila nem biztos, hogy megműttetné magát azért, hogy esetleg láthasson.

Úgy véli, hogy számára az akkora sokkhatás lenne, mint amikor egy látó ember elveszíti a látását.

Attilával először egy érzékenyítő foglalkozáson találkoztam, ahol középiskolás diákoknak tartott előadást a fogyatékkal élő emberek mindennapjairól. Később egy másik rendezvényen sok humorba ágyazva mesélte azokat a történeteket, amelyeket megélt. Személyisége felkeltette az érdeklődésemet és kíváncsi voltam arra a különleges világra, amelyben él, és melyet sokan elképzelni sem tudunk.

 

A 34 éves fiatalember nem szívesen használja a vak kifejezést, mert már kisgyerekként azt tapasztalta, hogy az emberek egyenlőségjelet tesznek a vak és a tudatlan szó jelentése közé, ami elszomorítja őt, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett jogászként és jelenleg is jogi tanácsadóként dolgozik.

Herbert Attila ismerős terepen jól tájékozódik botja segítségével, de idegen helyen támogatásra szorul Fotó: Molnár Sándor

Az életével elégedett, mert van egy szerető családja, egy csodálatos négyéves kisfia és vannak nagyon jó barátai. Persze nehézségek is akadnak bőven az életében, de Attila nem egy panaszkodós típus.

A mindennapokban általában busszal közlekedik. Ha lakhelyéről vagy Ajkáról indul, akkor a családtagjai kísérik ki, mert kevés a követhető támpont, ami alapján tájékozódhatna. Átszállások eseten a sofőrök segítenek neki. Ha nagyobb távolságokra, például Szegedre utazik, akkor a barátai várják egy előre megbeszélt helyen. Megtudom tőle azt is, hogy jó támpontként szolgálnak a házfalak és a kerítések, amelyeket végig érzékel a botjával és így tudja tartani az egyenes irányt. Ha nincs ilyen segítség, akkor egyensúlyproblémája miatt előbb-utóbb kitér jobbra vagy balra, ami veszélyes lehet.

Az úttesten való átkelésnél a hangjelző lámpák sokat segítenek. Ha nincs lámpa, akkor a gyalogosok mozgása informálja. Ezek hiányában jönnek a problémák, mert akkor az autók mozgásához kell igazodnia. Erre már a vakok általános iskolájában megtanították, ahová tíz évig járt. A csendes kis faluból Pest egyik legzajosabb részére került az akkor még csak hatéves kisfiú. Kemény tíz évet töltött a fővárosban úgy, hogy csak hétvégeken találkozhatott a szüleivel.

Manapság egyik legnagyobb segítőtársa a laptopja, amelyre feltelepítettek egy beszélő programot, ami a szövegként megjelenő információkat képes felolvasni. Hasznos holmi még a német nyelven beszélő kulcstartós óra. Attila csak zsebterminátornak hívja, mert kicsi, gonosz és képes ébreszteni is. Ezenkívül van még tapintható Braille-órája is. A legtöbb kapcsolatát az interneten keresztül tartja fenn, mivel a legközelebbi jó barátok is két-három órányira élnek tőle, míg a legtávolabbi Malajziában van. Vele már személyesen is találkozott. Szívesen társalog külföldiekkel angol nyelven. Van, akivel heti nyolc-tíz oldalas leveleket is vált.

Attila otthon ülő típus, de a társaság miatt szívesen megy étterembe is. Örömmel csatlakozik a Hallássérültek Ajkai Egyesületéhez, vagy a Mozgássérültek Aktív Egyesületének kirándulásaihoz, prog-ramjaihoz. Színházbérlete is van, és nemrég „megnézte” a moziban a legújabb Star Wars filmet. Hatalmas élmény volt a szinkronizált film, mert szerencsére a képzelőerejével sosem volt gondja.

Hobbija még az olvasás, szívesen szobabiciklizik is és vannak kedvenc sorozatai a tévében. Bután hangzana, hogy tévét hallgat, ezért inkább a tévénézési szokásairól mesél. Szereti a Forma-1-et, az eurovíziós válogatókat és a Columbót. Utóbbi esetében a néző látja, amikor elkövetik a gyilkosságokat. Attila viszont a hadnagy kötekedéseiből és a gyilkos által elkövetett hibákból rakja össze a történetet.

– Ha egyvalamit lehetne kiemelni, amire azt mondhatom, hogy én vagyok, a sajátom és egyéni, akkor az a humorom – vélekedik. Általános iskolás korában nagy hatással volt rá Maksa Zoltán és Sas József, később pedig a Dumaszínház tagjai.

Ahogy múltak az évek, úgy jöttek saját sztorijai is, amiket megélt. Mosolyogva meséli, hogy nézték már koldusnak, vagy megkérdezték tőle, hogy nem fél-e egyedül kimenni a sötétbe. Nemrégiben a veszprémi buszpályaudvaron kérte meg egy idős bácsi arra, hogy figyeljen a csomagjaira amíg elmegy a mosdóba. A hozzá és sorstársaihoz való közeledés során véleménye szerint a kommunikáció mindenre a megoldás. – Az emberek nem mernek megszólítani, mert attól félnek, hogy rosszul fejezik ki magukat és ezzel megbántanak. Ha valaki jó szándékkal, de nem a legmegfelelőbb kifejezést használva kérdez valamit, akkor abból nincs sértődés. Azt tudom javasolni, hogy ha kíváncsiak valamire, vagy segíteni szeretnének, akkor nyugodtan szólítsanak meg. Ilyenkor tekintsenek el attól, hogy nem látunk, mert ugyanolyan emberek vagyunk mi is, mint bárki más – tanácsolja végül.

 

Forrás:https://www.veol.hu/vezeto-hirek/humor-segitsegevel-eli-meg-mindennapjait-vak-fiatalember-2193919/

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.