Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Látássérült Hírességek 2.

2013.11.07

Életrajz

ÉRDI TAMÁS egy hibás inkubátor következtében elvesztette a látását. Zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek. Tanárai /Becht Erika, Eckhardt Gábor/ egy speciális módszerrel, a darabok újra-komponáltatásával ’láthatóvá’ teszik számára a kottát.

15 évesen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Mozart zongoraversennyel és Vásáry Tamás vezényletével aratja az első sikert,

17 évesen Moszkvában első helyezést ér el a Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen, majd felvételt nyer a Bécsi Zeneakadémiára.

18 évesen egy ötzongorás produkcióval első helyezést érnek el Salt Lake Cityben a Gina Bachauer Zongoraversenyen.

19 évesen megjelenik két Mozart CD-je, ami tavaly a harmadik kiadást érte meg. 2000-ben a Mozart lemezek Kanadában is nagy sikert aratnak.

2002-ben szerez művészdiplomát Leon Fleisher tanítványaként a Torontói Royal Konzervatórium ösztöndíjasaként. Torontói tanulóévei alatt játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Bécsi Mozart Zenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Szverdlovszki Szimfonikusokkal, és tavaly ő zárta a romániai Liszt Évet az Enescu Szimfonikusokkal. Fellépett a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben. Játszott Szibériában,Kuwaitban, Libanonban, Amerika, Kanada és Európa számos nagy városában, legutóbb Londonban a Barbican Centerben. Varsóban, a híres Chopin szobor alatt több alkalommal 4000 embernek zongorázott. Itthon szinte minden városban, minden szimfonikus zenekarral játszott.

Szólóestje 2005-ben a Művészetek Palotájának első komolyzenei DVD- je volt. Lemezei a Hungaroton gondozásában jelennek meg/ 2003: Schubert szólóest CD,- 2004: Chopin CD, – 2005: MÜPA szólóest DVD, – 2006: Liszt- Bartók CD,- 2007: Gyertyafényes Chopin koncert DVD Szatmárnémeti főterén. – 2009: Születésnapi koncert a Szépművészeti Múzeumban Kocsis Zoltánnal és Vásáry Tamással DVD.

2008-ban megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima díjat, 2010-ben pedig a Príma Primisszima Díj győztese a komolyzene kategóriában, ami hazánkban az egyik legnagyobb elismerésnek számít.

2012-ben pedig megkapja a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

33 éves és eddig 27 országban koncertezett.

 

 

Kocsis Zoltán a Parlandoban

2010. január 17. vasárnap

„Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek. Úgy hiszem, hogy az ő játékában bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Azt merném mondani, hogy talán chopini mértékkel lehetne ezt a képességet mérni. Nem véletlen, hogy Chopin igen közel áll hozzá, hiszen a lengyel zeneszerző a pianissimo-piano-mezzoforte közötti dinamikai tartomány minden kétséget kizáróan legérzékenyebb mestere. Nem mintha adott esetben nem lenne jelen drámaiság is az ő zenéjében, de mindenképpen egy olyan új világot, dimenziót nyit meg, amit más nem. Tamás pedig eme sajátosságra hihetetlenül érzékenyen rá tud mutatni. ”
Kocsis Zoltán, Parlando, 2010. január

 

 

 

Részlet Szegő András kritikájából

2010. január 16. szombat

Játékának van egy aligha megragadható színvarázsa. Előadásában kiragyog Beethoven szenvedélyeinek tobzódó vörös hevülete vagy mélyzöld melankóliája, Schubert telének szikrázó, kopár fehérsége, Debussy végtelenben elmosódó sejtelmes, ezernyi pasztell árnyalata. Ilyen érzékletesen láttatni alighanem csak az tud, aki maga nem a szemével, hanem a lelkével lát. Érdi Tamás nemrégen a leedsi zongoraverseny zsűrijét nyűgözte le, a közeljövőben pedig Kocsis Zoltánnal és Vásáry Tamással ünnepli 30. születésnapját. A Szépművészeti Múzeumban.

Szegő  András, Nők Lapja, 2009. szeptember

 

 
 
 

KIJEV, Filharmónia

2012. október 22.

Ebben a csodálatos épületben, egy tökéletes akusztikáju, gyönyörű, zsúfolásig megtelt teremben zongorázott Érdi Tamás Liszt Ferenc születésnapján. Hagyományt teremtettek ezzel a koncerttel, mert ettől kezdve, minden évben, október 22.-én Liszt koncert lesz Kijevben,  arra a napra emlékezve, amikor hatalmas sikerrel itt játszott Liszt Ferenc. Emlékezetes koncert volt ez, nemcsak a siker miatt, de ekkor  ismerte meg Liszt későbbi élettársát, Caroline-t, aki mindent maga mögött hagyva követte a zongoraművészt, s élete végéig hűséges társa maradt.

„Állítom, hogy 165 éve, amióta ebben a városban  Liszt Ferenc itt játszott, nem volt ekkora siker! Az idejét nem tudom, ki kapott ekkora vastapsot minden szám után, s ki játszott úgy, hogy a közönség a koncert végén állva tapsolt, a hangos bravózásról már nem is beszélve! Én 40 éve élek itt, s minden koncerten itt voltam, de a közte levő idő irott anyagait is ismerem, szóval állítom, s még egyszer hangsúlyozom, Liszt Ferenc óta itt nem volt ekkora siker!”


Vass Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke

 

Forrás:Érdi Tamás Honlapja: erditamas.hu/

Videók:Liszt:Hungarian Rhapsody:www.youtube.com/watch

           Debussy:Clair de Luna:www.youtube.com/watch

           Chopin:Polonaise:www.youtube.com/watch

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.